Egyre nyilvanvalobba valik, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy a brit oktatasi rendszerben tanuljak. Nem tudok megfelelni az elvarasoknak: az elvarasnak, hogy magamtol "kutassak", elmelyedjek egy temaban - ami nem erdekel! Alighanem ez az egyik fo problema. Boszmeseg lenne azonban mindent erre fogni. Egyszeruen olyan mertekben meggyengult az onuralmam (no self-control), hogy keptelen vagyok feladataim ellatasara. Szinte semmilyen motivaciot nem talalok. Persze, folyamatosan a szemem elott lebeg, hogy mi lesz ebbol es szapulom is magam. Nem kapok diplomat, nem lesz ugynevezett komparativ elonyom a munkaeropiacon (nem pusztan azert, mert gyenge jegy lesz a diplomamon, hanem mert nem is lesz), mindenki meg lesz dobbenve, de foleg, olyan szegyent erezhetek majd, mint meg soha. Soha, de soha. Ha az utcan vagy a villamoson osszeszarom magam, vagy rajtakapnak maszturbalas kozben, az ehhez kepest lofitty. Ki emlekszik mar ra par honap utan. Viszont elmenni egy evre kulfoldre, nagy remenyekkel, annak a remenyevel, hogy ez a jovobeni sikereket megalapozo boldog, tartalmas idoszak lesz - aztan visszaterni, papir es lenyegeben barmilyen eredmeny nelkul.. Erre nehez magyarazatot adni; foleg, hogy a tobbi 5 magyar komolyabb gond nelkul veszi az akadalyokat. Felreertes ne essek: ok is szenvednek, ejszakaznak, gurcolnek. Illetve ok igen, en meg nem. Mert ha a szamiTTogep elott toltok is 8-10 vagy 20 orakat, akkor sem vegzek erdemi munkat.
En mar nem tudok mit mondani. Mondhatni beletorodtem. Elhataroztam mar magam szazszor, hiaba. Nem tudom, mi valtoztathatna meg a viselkedesem, a hozzaallasom. Meg abban remenykedem, hogy miutan elkezdek sportolni (most komoly kerekparos terveim vannak), megedzodik a lelkem (ep testben ep lelek) es az iskolai feladatokat is a kello komolysaggal latom majd el. Csakhogy addigra mar nagyjabol keso lesz. Lehet, hogy a vege egy oriasi tanulsag levonasa lesz: hogy en sem vagyok sebezhetetlen, nekem sem sikerul minden, ha nem teszem magam oda. Orulnek, ha igy lenne. Es akkor majd ott allok, hogy ehhez egy elvesztegetett ev kellett az Egyesult Kiralysagban. Belekerult parezer fontba, de nagyszeru. Se diploma, se boldog emlekek, meg azt sem allithatom, hogy a nyelvtudasom komolyabban fejlodott. Dibejting szoszajoti, nevetnem kell.
Szegyenteljes erzes lesz, mondom.
Majd kiderul, most kar tovabb okoskodnom. Fejbe nem lovom magam, de hogy tartok a szamonkerestol, mikor otthon szamonkernek, az biztos... Mint egy haborus bunost.
